Számtalanszor leírtuk, hogy egyedül az ember védtelen. Írtunk évekkel ezelőtt a küszöbön álló gazdasági krachról. Most már átlépte házaink ajtaját.
Ideje, most a 24-ik óra után egy perccel lépéseket tenni ha minél kisebb veszteséggel akarjuk átvészelni az eljövendő nehéz időket.
Tehát mégegyszer egyedül az ember védtelen. Védtelen hatalommal és védtelen a gazdasági kihívásokkal szemben.
Őseink ezt tudták. Ezért választották a közösségi életmódot.
Sok túlélésre szakosodott vállalkozás, szervezet van. Eladnak bunkereket, konzerveket fegyvereket. Csak egyvalamit felejtenek el. Egyedül az ember védtelen.
Sok közösség létezik, öko, hobó, hippi, anarchista. Csak egyvalamit felejtenek el. Szervezetlenül nem képesek megfelelni a kihívásoknak.
Mi is elfelejtettük mindezt. Pedig tudtuk valamikor.
Megismételjük felhívásunkat a tízedek felállítására. Őseink tudták, hogy a tíz körüli csoport a leghatékonyabb. Ezt azóta bizonyította a hálózatok kutatása is. A tízedek gazdasági és védelmi alapegységek. Tízedbe szerveződve sokkal könnyebben átvészeli tíz család a gazdasági kihívásokat, sőt gyarapodik is mint bezárkozva lakásába a TV hazugságait bámulva.
Miért? Mert optimizálhatják a kiadásaikat. Közösen vesznek meg olyan dolgokat amelyeket ritkán használnak. Átadják egymásnak a kinőtt ruhát. Vállalkozást hozhatnak létre. A megtakarítási lehetőségek sora végtelen. A tízedet a tízed által választott tízedes vezeti. A tízed tagjai kötelesek követni a tízedes utatsításait. Ez különböztette meg a rendtartó székely közösségeket más közösségektől. A fegyelem. Na meg az elszámoltathatóság. Egyetlen egy közösség sem életképes ha nem zárja ki folyamatosan a rosszat. Ha nem iktatja ki a közösségből azokat akik a közösség érdekei ellen cselekszenek. Ez az elszámoltathatóság mindenkire vonatkozik és fokozottan a válsztott vezetőkre. A rendtartó székelységnél a lófő is vissza lehetett minősítve közszékellyé ha a közösség érdekei ellen cselekedett. Ezért volt érdemalapú a társadalmunk.
A rendtartás lényege pedig az, hogy a közösség önmaga határozza meg saját belső törvényeit.
Bővebben a székely rendtartásról, a rendtartó közösségekről és ennek aktualításáról a Lófő iskolánkban lehet tanulni.
Aki tízedet akar létrehozni, annak minden támogatást megadunk és közösségi felületet bocsátunk a rendelkezésükre.
Tehát közösen, szervezetten, fegyelmezetten saját törvényeink szerint.
SZEFHE Együtt EgyMásért MiMagunk
A Rastudió adása székelyföldi eseményekről
Írassa be szálláshelyét 15 nyelven olvasható szállásfoglalási rendszerünkbe Rendelje meg panziója videós bemutatását szállásfoglalási rendszerünkön
Szóljon Hozzá Vitassa meg híreinket a fórumon
Rendeljen kopjafát a GóbéShop-ban
Vásároljon fogadja el a GóbéGoldot Az élő fával fedezett pénz Minden üzletünkben, az összes szolgáltatásunk ígénybevételekor 5 százalék kedvezményben részesül ha használja.